Szent Péter-templom

Árpád-kori templom Őriszentpéteren

Az erődített román stílusú templom 1230 körül épülhetett. A 14–15. században gótikus stílusban bővítették. 1550 táján erődítménnyé alakították: bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül. Kanizsa eleste (1600) után tovább erősítették. Ekkortájt a magyar földesurak a megerősített udvarházakba, váracskákba telepített hajdúkkal próbálták megakadályozni a törökök fosztogatását.

A kis váracskák, az úgynevezett „castellumok” közül az őriszentpéteri templomerőd volt a legjelentősebb: általában 30-40, alkalmanként száz őr is szolgált itt. 1664-ben a Köprülü Ahmed vezette török hadak megostromolták és elpusztították. Katonai szerepét többé nem kapta vissza, egykori erődítéseire ma már csak a templomkertben ma is megszemlélhető mély sáncárok utal. Az 1600-as évek elejétől a protestánsok (reformátusok) tulajdonába került; a katolikusok 1730-ban (1732-ben), az ellenreformáció részeként kapták vissza.

Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Ismerje meg az őrség múltját Szalafő-Pityerszeren

Az itteni településformák közül a szeres település érdemli meg a legtüzetesebb megszemlélést. A őrségi szeres település forma megóvása érdekében a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága 1970-ben Szalafő-Pityerszeren 3 portát vásárolt meg 10 épülettel 3926 négyszögöl területtel, a hozzátartozó gyümölcsössel és 2 db vízgyűjtő tókával együtt. A cél az volt, hogy a helyszínen helyreállított és az eredeti funkciónak megfelelően berendezett szabadtéri néprajzi múzeum jöjjön létre. Ezzel a több épületre, műemlékegyüttesre kiterjedő helyszíni megőrzési móddal Vas megye országosan követendő példát mutatott.

A szűkebb értelemben vett Őrséghez 18 település tartozik. Az egykori őrtállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki a telephelyeiket, amelyekből létre jöttek a későbbi időkben a szerek. Ezek egymástól több kilométerre fekszenek egymástól. Az őrségi települések többsége 2-4 szerből áll. Szalafő 7, Őriszentpéter pedig 8 szeren épült ki.

Szentháromság-templom

A fények játéka Veleméren

A keskeny ablakok éles határú fényfoltokat bocsátanak az északi falra. Az ablakok rézsűit eredetileg valószínűleg fényvisszaverő anyaggal vonták be, és a fény terelésében lehetett szerepe a mostanitól különböző, eredeti padlózatnak is. Így például, ha a padlóra fényvisszaverő anyagot helyezünk, napéjegyenlőség idején egyszerre vetül a fény a két merkúrkalapos alakra, mintegy rámutatva arra, hogy e képeken ugyanazt a személyt láthatjuk különböző helyzetekben. Ilyenkor ugyancsak egyszerre világosodik ki Szent László, a középső király és a csillag – megfeleltetve ezzel a három magyar szent királyt a bibliai háromkirályoknak és a festészet eszközeivel erősítve meg a krónika azon passzusát, hogy Szent László a „csillagok közt fényes csillag”.

Pap Gábor és munkatársai 1976-os és 2005-ös vizsgálódásaik eredményeként fölfedezték, hogy az épület és a freskók elrendezésének sajátosságai miatt ezek a fényfoltok különféle jeles napokon az adott naphoz kötődő képekre vetül, emeli ki azokat. A nyári napforduló, azaz a fénybőség idején a szentély résablakán belépő első fénysugár a Madonna köpenye alatt menedéket kereső bűnösöket világítja meg. A fényfolt továbbvonulva a küszöbnél áll meg: ezen a napon nem lép ki a hajóból, azaz kijelöli a templom hosszát. Az utolsó fénysugár a szentély méretét kijelölve a szentély és a diadalív sarkában hal el. Napéjegyenlőség idején a fényjárás több kép egyidejű megvilágításával értelmezi az északi fal jelenetsorát, mivel ebben az évszakban a hajó ablakain behatoló fénysugarak közvetlenül nem, csak visszaverődve jutnak el. A déli ablakokon beeső utolsó fények egyszerre világítják meg Szent Lászlót és a keresztre feszített Krisztust. A téli napforduló idején az alacsonyan járó nap fénye végig közvetlenül az északi falra esik. A legkeletibb ablakon bejutó fény délben a hajó és a szentély határán éri el a padlót, és onnan emelkedve végül a szentségházban enyészik el.